Erre nem egészen egyszerű a válasz. Az emberek először a szemüknek hisznek, s aztán kerül sor arra, vajon mit is jelent a külső. Ezért hát javarészt a karosszéria idomok lecserélésével állunk neki a folyamatnak. Az első ilyen alkatrész, melyet szokás az első helyre rangsorolni, az a lökhárító. Az autók szinte legszembetűnőbb eleme a lökhárító. Ennek az alkatrésznek igenis fontos szerepe van egy gépjárműnél. Elsősorban optikailag határozza meg az autót, de fontos szerepet játszik a légterelésben, valamint biztonsági feladatokat is ellát. Általában a külső hatásokra és az áramvonalasságra koncentrálnak az autóépítők, de a biztonságot sem hagyhatják figyelmen kívül. A lökös formájának megváltoztatásával nem csupán az esztétikum növelhető, hanem fontos technikai javulásokat is eredményezhet. Egy jól megválasztott formával növelhetjük a fékekhez, a légszűrőhöz és a hűtési rendszerhez beáramló levegő mennyiségét is. A hátsó lökhárító esetében növelhetjük az autó alatt átáramló levegő sebességét, amivel plusz leszorítóerőhöz juthatunk, ezzel növelve a kocsi tapadását.
A lökhárító idomokat leggyakrabban hőre lágyuló műanyagokból készítik, de nem ritka az üvegszálas gyanta használata sem. A gyantával általában a kisebb toldatokat alakítják ki.
Manapság még ritkán használt szénszálas műanyagokból is készülnek különböző karosszéria elemek. Ezek bár jóval könnyebbek a gyáriaknál, és tömeg/lóerő arányra gyakorolt hatásuk miatt is előnyösek, még ritkán látható az utakon. Elsősorban borsos áruk miatt csak a társadalom kis része tudja azt megfizetni.
A lökhárítók ára rendkívül sokmindentől függhet. Függ például az autó típusától, mert ugyebár árkülönbség van egy Audi A8 és egy LADA 2105 lökös között. Továbbá függ az anyagtól is, a formától, kell-e bele ködfényszóró, mennyire bonyolult legyártani a formát...stb. Manapság szinte nincs olyan forma, amit záros határidőn belül ne tudna legyártani a vállalkozó. Változik az ár, ha kérünk rá fényezést, ebbe beleszól persze a festék minősége (ára) is. És persze befolyásolja az is, hogy az elkészített idomot a gyártó, vagy pedig mi magunk szereljük rá a vasra.
Ha vkinek otthon támad kedve legyártani az idomot, az kösse fel a nadrágot, ugyanis ehhez több mindenre szükség van. Például nem árt, ha van hozzán technikai hátterünk, ismerjük az autókat. Van hozzáértéseünk és sok kitartásunk. A piacon sok helyütt árulnak idom sablonokat, amikkel már "csak" el kell készíteni a cuccot. De ez időigényes és nehéz feladat. Ezt csak az elmélyültebb tudással rendelkezőknek ajánlom.
Általában a cégeknél vannak készregyártott termékek, amikből kedvére válogathat a betévedő tuningszellemű vásárló, de bármikor képesek akár fényképről alapján elkészíteni az autó díszét. Kérhetünk árajánlatot, ahol megtudjuk azt is, hogy milyen határidővel készül el az idom, ekkor még mindig van lehetőségünk módosításokra.
Bátran ajánlom minden tunigkedvű autósnak, legyen az fiatal, vagy éppen korosabb, ha van kedve kicsit megduplázni járműve összképét, és persze az anyagi és "fizikai" lehetőségek is készen állnak, ne tétovázzon nekifogni autója kikozmetikázásának.
Itt néhány kép, hogyan is készül egy egyedi lökhárító:
Az ilyen állapotú terméken még sok munka van, ugyanis ezt követi egy próba, amin a szerelők megnézik, hogy minden passzol-e, kell-e még rajta vmit módosítani. Ha minden stimmel, jó a méret, illeszkedik...jöhet a várva várt kozmetika. Ez tartalmazza az idom felületi hibáinak eltüntetését majd készre fújását és fényezését. Ha mindez megvan akkor jöhet a készreszerelés. A következő képen egy szerintem helyes darab látható. Kellően szolíd és stílusos.
Az előbb említettek szerint, és persze az álmoskönyvek is ezt írják: következik a fényezés és a készreszerelés.
Audi A3 2.0 TDi
1994es Volkswagen Golf III
Persze rengeteg képet lehetne ide beilleszteni még, de a szerző önzősége, hogy kedvenc autóiról tett csak képet a cikkbe...:D
Remélem ezen kis írásom mindenki tetszését kiváltotta és sikerült hozzájárulnom ahhoz, hogy minnél többen megszeressék ezt a "hobbit". Ha bárkinek kérdése, hozzáfűznivalója van a cikkhez, írjon bátran. Minden commentre szívesen válaszolok...
Üdv: YAHZEE
Comment